A hölgy a nyugodt tengert filmezte. Aztán a víz fodrozódni kezdett és hirtelen minden remegni kezdett alatta:

Ez a furcsa dolog Ausztráliában, Port Macquarie közeláben történt. Onnan indult el a kis hajó, hogy utasaival a nyílt tengeren bálnák után kutasson.

A hajó utasai reménykedtek abban, hogy megpillanthatják ezt a fenséges cetfélét. A ritka eseményről ezt mesélték a turistá a ViralHog szerint:

“A családom és én a bálnákat szerettünk volna látni és ezért felszálltunk a Port Macquarie-ból induló hajóra, nagy hullámokat láttunk a távolban, és tudtam, hogy egy videót akarok készíteni az egészről. De nem számítottam erre a mágikus látványra.”

“Néhány másodpercnyi nyugodt hajózés után az ott tartózkodók legnagyobb vágya teljesült. A csónak rázkódni kezdett az egyik oldalon, egy óriási lökéshullám érte a vízi járműt.

Pár másodperccel később egy óriási bálna emelkedett ki a vízből. A turisták nagyon boldogok voltak, hiszen mindenki erre a pillanatra várt, írta a ViralHog.

A bálna annyira közel volt a hajóhoz, hogy az ugrás miatt kicsapódó víz hajót eláztatta. A másodperc törtrészéig teljesen kint volt a vízből az állat, mielőtt ismét eltűnt volna a tenger hullámai között.

Milyen hihetetlen szerencséjük volt az utazóknak, hogy ilyen közelről láthattak egy gyönyörű bálnát és szerencsére meg is tudták örökíteni azt a pillanatot amit a lenti videóban láthatunk:

Oszd meg, hogy mások is láthassák! 

(Forrás: csodalatos.co)